(Az alábbi szöveg internetes forrás, de saját gyűjtés! Kérlek ne lopd el!)

Az emberfarkas vagy farkasember (a népszerű filmekben vérfarkas) olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthroposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, vukodlak, vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf); a románoknál priculici vagy a szláv névből származó vîrcolac.

A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a samanizmusra megy vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember).

A farkasember-mítosz eredete két forrásból táplálkozik. Egyik az ősi civilizációk vallási világa, a másik a középkori hagyomány. E kettő összemosódva alkotja napjaink vérfarkas-képét. Az állattá való átváltozásban való hit az ősi sámánizmus maradványa, ezt mi sem
bizonyítja jobban, mint az indiánok mondái.

A germán mitológiában bizonyos emberek állatalakot tudnak felvenni. Ezek között csak egy az emberfarkas, aki emberekre és nyájakra támad, szétmarcangolja őket. Az átváltozás többnyire szándékos, de mint a szlávoknál, lehet varázslás következménye. Egyszer akarata ellenére változott emberfarkassá Sinfiötli és Sigmund. Vándorútjukon egyszer arra lettek figyelmesek, hogy két ember alszik a fa alatt, a fa ágain farkasbunda lóg. Kíváncsiságból
felhúzták a farkasbőrt, és nyomban farkasként viselkedtek. A germán hit szerint a farkasember tíznaponként visszanyeri emberi alakját, hogy megpihenjen. Tíz nap múlva Sinfiötli és Sigmund is levedlettek, ekkor viszont elégették a farkasbőrt.

A magyar néphit farkasembere európai, főként szláv, germán, részben román eredetű hiedelemalak.

A 19-20. századi feljegyzések tanúsága szerint bizonyos egyének, főleg pásztorok képesek saját elhatározásukból farkassá változni. Ezek a hiedelmek főleg a Dunántúlon éltek, helyileg különböző névváltozatokkal: küldöttfarkas, farkaskoldus, szakállas farkas, küldött ördög.

Az átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető pl. a bába vigyázatlansága vagy rosszindulata miatt. Ha az újszülöttet nyírfaabroncson keresztülbújtatja, a gyermekből hétéves korában csordásfarkas lesz, elmegy a háztól, farkasként éli életét, azután kedve szerint ölt ember- vagy farkasalakot. Az átváltozás képessége felnőttkorban is megszerezhető nyírfaabroncson való háromszori vagy hétszeri átbújással vadrózsatüske segítségével.

A rá vonatkozó hiedelemmondák főként az emberként megjelenő, de farkas alakban nyájat dézsmáló lény leleplezéséről szólnak. Farkasként kapott sérüléseit ugyanis emberként is viseli. Egyes mondákban megakadályozzák az átváltozást, elégetik az ehhez szükséges nyírfaabroncsot. A nyírfaabroncs az európai farkasbőr, farkasing, farkasbőr öv megfelelője.

A magyar mondák kevésbé utalnak a periodikus farkassá változásra. A kevés erről szóló lejegyzett anyagban a téli napforduló, húsvét vagy telihold ideje szerepel. Az égitestekkel
 kapcsolatos az emberfarkas „holdrabló”, „naprabló” természete - neki tulajdonítják a hold- illetve napfogyatkozást.

A 17-18. századi Magyarországon boszorkányperek mellett zajlottak farkasember-perek is, a farkassá válás képességét másodlagosan ruházták át a boszorkányokra.(wikipédia)